Leírás

Miről szól a(z) A patikus...

Elõny-e, hátrány-e, ha a színpadi szerzõ elõre gyártott elemekkel dogozik? Az olasz komédiának kezdettõl fogva volt néhány kötelezõ figurája. A szemfüles cseléd, az együgyû vagy agyafúrt szolga, aki hol a gazdáját ejti át, hol a gazdájára fenekedõket. A nézõknek ismerõs bohócok. A színész adott nekik lelket. Szöveget is, mert Goldoni elõtt az nem volt megírva. Ha ezek az így-úgy egymáshoz hajazó maszkok nincsenek, talán be sem megy a színházba a közönség. Az igazi nagy teljesítmény persze az, hogy tud egy nagy tehetség a készen kapott mintákkal, a minták ellenére valami újat csinálni. A velencei Carlo Goldoni (1707i?11793), az olasz vígjáték megteremtõje, tudott. Tudta, mi kell a közönségnek, de tudta azt is, hogy mi kell neki. Micsoda helyzeteket, micsoda alakokat talált ki! A bogaras régiséggyûjtõ mellé két nagyszerû nõfigurát állít: az egyik a fedezetlen elõkelõség megszállottja, a másik a vagyona biztonságában a maga igazáért, de a rangért, a házi hatalomért is küzdõ menyecske. A betegséget színlelõ szerelmes kisasszony sok akkori színdarabból ismerõs, de mellette ott vannak a szélhámos, tudálékos kocadoktorok, hátuk mögött meg az újságjaiba temetkezõ, pletykákra, szenzációkra éhes, a gyógyászattal alig-alig törõdõ patikus. Vagy a mûvészvilág, a magukat kelletõ, egymással marakodó, kétes tehetségû színésznõcskék, a cinikus mecénások. Vagy a kor nem is nagyon bonyolult érdekek, megrögzött elvek, szokások közt mulatságosan botladozó módos bugrisai! Goldoni vígjátékai azért olyan elevenek ma is, mert a kötelezõ alakokban, szituációkban színpadra tudta vinni azt, amit csak õ látott földijeiben, kortársaiban. Olykor még azt is meg merte csinálni, hogy a fergeteges vígjáték keserves-szomorú zárójelenetbe futott. Azért játsszák ma is világszerte, mert meg tudta szegni a szabályokat.